MOKKA

Levelet írok neki...

A Modern Képzőművészeti Kreatív Alkotóműhelyt, vagyis a MOKKA csoportot 2002-ben alapítottuk Győrben, és az akkoriban alakult Kocka Művészeti Egyesület részeként működik. Közösségi és oktatási programokkal foglalkozó civil csoportként dolgozunk.

A csoport iparművészekből és más kreatív szakmákban dolgozó felnőttekből áll, baráti szálak kötnek össze minket, közös feladatunknak tekintettük a művészeti nevelést, és szerencsére mindig sikerült gyerekek és fiatalok alkotókedvét és érdeklődését felkeltenünk.
Rendszeresen tartunk műhelyfoglalkozásokat és különféle nyári alkotótáborokat, illetve tematikus projekteket valósítunk meg más szervezetekkel és intézményekkel együttműködésben.
Módszereink az elmúlt években fokozatosan változtak és fejlődtek, de elveink lényegében változatlanok: a világot sokrétűnek és összetettnek látjuk, és ezt a szemléletet visszük be programjainkra. Foglalkozásaink egy-egy átfogó téma köré csoportosulnak, és a témákat több nézőpontból mutatjuk be a gyerekek számára, az alkotás során többféle művészeti ág eszközeivel is megközelítjük őket. Nem húzunk éles határt a művészeti ágak közé: a képet, a szöveget, az éneket, a zenét, a mozgást a játék és az alkotás során összekapcsoljuk.

A MOKKA csoport honlapja: link

A MOKKA csoport Facebook oldala: link

A 2021-es MOKKA alkotótábort bemutató cikk a Vizuális kultúra újságban: Beszámoló a Tükröződések alkotótáborról A MOKKA Alkotócsoport 2021. évi nyári tábora link

A 2023. októberben a 44. Vizuális Mesterpedagógus Műhely keretei között (a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galériában) tartott előadás filmváltozata a YouTube-on:
VIMM MOKKA ARKKI | Törőcsik Kata – Bemutatkozik a MOKKA (Modern Képzőműv. Kreatív Alkotóműhely) link