A Ludwig Múzeum Magyarország első olyan múzeuma, amely kizárólag kortárs művészetet gyűjt. A Müpa Duna felőli szárnyában található épület három szintjén a gyűjtemény egy részét bemutató állandó kiállítás és számos, egymást váltó időszaki tárlat kapott helyet. A múzeum emellett változatos társművészeti és művészetpedagógiai programokkal is igyekszik növelni az itt kiállított művek és alkotóik ismertségét.
A kortárs művészet iránt érdeklődő közönség tájékozódását a képzőművészeti szakkönyvtár, valamint az adattár gazdag anyaga is segíti.
Az intézmény egyik erőssége a múzeumpedagógia munka. A társadalmi felelősségvállalás jegyében munkatársaink kiemelt figyelmet fordítanak a hátrányos helyzetű látogatókra, a fiataloknak pedig sokrétű, kreatív programkínálatot nyújtanak. Iskolai csoportok minden korosztálya, valamint családok számára is elérhetők kiállításainkhoz kapcsolódó művészetpedagógiai foglalkozások akár online is, Múzeumpedagógiai Módszertani Központunk pedig szakemberek számára nyújt progresszív szakmai fórumot, valamint továbbképzést. Hazai és nemzetközi pályázatok (Van Művészi Vénád?) és versenyek (Fővárosi Komplex Rajzverseny) megrendezése mellett díjat is alapítottunk a művészet közvetítésére ARTtransfer-díj néven, mellyel más intézmények innovatív teljesítményeit is ösztönözni szeretnénk.
A múzeum a 21. századi igényeknek megfelelően élménycentrikus, közönségbarát kulturális helyként határozza meg magát. A társművészetek bevonásával megrendezett programok, mint a Múzeumok Éjszakája vagy a Ludwig Lounge, a nagyközönség számára is vonzóvá és érthetővé teszik a kortárs művészetet.
A látogatók és érdeklődők a közösségi média különböző felületein is figyelemmel kísérhetik a múzeum tevékenységét.
Facebook oldalunk: LINK
Instagram oldalunk: LINK
Csatornánk: LINK
Youtube csatornánk: LINK
Kapcsolattartó: SOMOGYVÁRI Ágnes, Közösségi média felelős, honlapszerkesztő/Social Media Manager, Web Editor