Az ELTE Művészetpedagógiai Konferencia és angol nyelvű társ-rendezvénye, az ELTE Workshop for Arts Education konferencia sorozatot 2017-ben, az ELTE és a MROE társ rendezésével indította el az alapító...
Versengés nélküli szakmai megmutatkozásra ritkán van lehetőség, emiatt nagyon örültünk annak, hogy több száz iskola posztolta művészi megoldásait 2021 május-júniusában a DÜRER emlékév kapcsán. A...
A versenyévad a Versenykiírás októberi közzétételével veszi kezdetét, melyet a Fazekasban megrendezett mini-konferencia (MROE – VIMM) követ. Ez a felkészítő szakasz, itt értelmezzük a kiírásban...
Szerencsés voltam tanári pályám során, hogy már a legelső tanári éveimben csatlakozhattam az olyan országjáráshoz, amelyben egy-egy napos kiránduláson ismerkedhettünk például az ország középkori...
A Cziráki Lajos Komplex Képzőművészeti Megyei Tanulmányi verseny kihirdetője és szervezője 2014/15-ös tanévtől a Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium...
A 2023-as közgyűlésen Szalay Józsefre, és az Ő szellemiségére emlékeztünk, valamint átadtuk az aktuális díjakat.
A Konferencia 4. alkalommal került megrendezésre az SZTE JGYPK Rajz és Művészettörténet Tanszék és az MTA TABT Szegedi Akadémiai Bizottság, a MROE és a Rajztanárok Klubja szervezésében a szegedi SZAB...
Platthy György festőművész, főiskolai tanár (1908–2003) a Pécsi Tanárképző
Főiskola Rajz Tanszékének vezetőjeként komoly szerepet vállalt abban, hogy a népművészet tanítása bekerült a...
A kiállítást és a hozzá kapcsolódó konferenciát a szakmai összetartozás, a helyi értékek felfedezésének igénye hozta létre Szegeden. A program egyéni kezdeményezésre, de intézményi támogatással...
European Congress: Art and Design Education in Times of Change
InSEA Regional Conference Vienna 2016
D'Art – Austrian Center for Didactics of Art, Textile & Design - University...
Szakmai identitásunk kialakulásához szükség van a szakmánk múltjának ismeretére. Sajnos, ez a terület nemigen szerepel a pedagógusképző intézmények kötelező tantárgyai között. A fiatal rajztanár...
Kiállításaink a Magyar festészet napja kiemelt rendezvényei
Kurátor és a kiállítások szervezője, moderátora: Vincze Angéla művésztanár