Szerencsés voltam tanári pályám során, hogy már a legelső tanári éveimben csatlakozhattam az olyan országjáráshoz, amelyben egy-egy napos kiránduláson ismerkedhettünk például az ország középkori műemlékeivel. Ezeket akkor Koltai Magdolna baranya megyei tanár kollégánk szervezte. A példa ott maradt előttem, hogy mindez mennyire fontos azoknak, akik művészettörténetet-építészettörténetet tanítanak, vizuális neveléssel foglalkoznak. Az idő tájt értettem meg, hogy a valós élmény, a látvány elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy hitelesebben taníthassunk.
A későbbiekben is folytatódhatott a megismerés: akár egyéni utazás során felfedezni hazai vagy országhatáron túli művészettörténeti értékeket, akár kollégáknak szervezetten, tematikus utazásaink során. A MROE-ban teljesedhetett aztán ki később ez a szép hagyomány, hiszen rendszeresen sor került több napos (ez legtöbb esetben itáliai) vagy egy napos utazások szervezére. Utóbbiak nagyszerű lehetőséget jelentettek az országhatáron túli, ám a magyar művészettörténethez, hagyományokhoz tartozó emlékek felfedezésére is.
Mindezek motorja, fő szervezője Szalay József volt. Az egynapos programokat aztán közösen alakítottuk, döntöttük el, hová, mely területre vezessen lelkes kollégákkal az útunk. Igyekeztünk szisztematikusan bejárni-felfedezni -határon innen és túl- múltunk értekeit, ezek emlékeit. A progarmok akár építészeti emlékek, városrészek, akár múzeumok látogatásával válhattak teljessé, a közös együttléteink örömét nem is említve.
Nem teljes a felsorolás: Feldebrő-Gyönygyöspata (többünk Mestere, Balogh Jenő sírját is megkoszorúztuk), Vizsoly-Kassa, Tihany, Pécs –Zsolnay Negyed, Pozsony-Dévény, Varasd-Zágráb, Szabadka, Velemér, Szentgyörgyvölgy és a szlovéniai Selo rotundája voltak utolsó éveink úticéljai, a rendszeresen - Szalay József által - szervezett több napos olasz és spanyol stb. utazások, kalandozások mellett. Korábbi években művészettörténész kollégákkal is utaztunk: pl. Koós Judittal volt egy emlékezetes bécsi utazásunk, város és múzeumlátogatásunk is. Az egynapos utakat vagy az adventi időszakra vagy a tavaszi szünetre terveztük.
Legutóbb budapesti városnéző programot, sétát is szerveztünk, a „Váci utcán-Váci utcán” elnevezésű volt emlékezetes. Ezeket is érdemes lenne folytatni és nemcsak Budapesten, hanem más városokban egyesületi tagjaink szervezésében.
A fotókon ezekből az utazásokból, emlékekből mutatunk be néhányat.
Merényi György
2023-04-01 - 2023-04-30