A módszerim nem csak gyerekeknél, serdülőknél, továbbá fogyatékossággal élőknél, hanem felnőtteknél is igen eredményesen alkalmazható, mint terápiás, mint mentálhigiénés, önismereti célból, továbbá iskolai tanórákon is. Művészetpedagógiai tevékenységemet támogatja a Magyar Művészeti Akadémia is.
Platthy István: A képzőművészettel nevelő és művészetterápiás módszereim
Az ábrázolás és a rajzi önkifejezés megkülönböztetését fontosnak tartom. A kifejezésmód önmagunk és a világgal való viszonyunk belső megfogalmazása, mely érzékletes, élő módon kivetül az alkotásra. Az ábrázolás elsősorban tanult folyamat, mely a hagyományos rajzpedagógia konvenciót tanít és hozzá a társadalmi környezet nyújt mintát a gyerekeknek, serdülőknek. Az ábrázolás célja, hogy a rajzoló a látványt minél inkább élethűen jelenítse meg a kép felületén. A két folyamat egymással párhuzamosan is futhat a gyermekben, serdülőben, egyiket saját örömére, kedvtelésére teszi, a másikban a felnőttek elvárásainak való megfelelés vezérli. Azonban az ábrázolás és az önkifejezés össze is kapcsolódhat, egymást erősíthetik, vagy adott esetben gátolják.
Az eredendő kifejezésmód a bennünk élő ősképek segítségével lehetőséget ad önmagunk és a világgal való viszonyunk kifejezésére. A korai gyermekrajz-alakzatok, szimbólumok egyetemesek, hozzátartoznak az emberi lélek természetéhez, alapját képezik a későbbi személyes élményekkel és kulturális hatásokkal egyre jobban feltöltődő alkotásnak, ha hagyjuk, hogy a gyermek az eredendő belső képzeteihez viszonyítsa, építse, befogadja a külső világot. Ez egy olyan velünk született adottságból kibontakozó képesség, mely segít a világban tájékozódni, a legfontosabb dolgokat megérteni, lelkünket ráhangolni a különböző életfeladatokra, segít életvitelünk, életutunk előrelendítésében, konfliktusaink feldolgozásában. Ez a képesség másfél éves kortól kisgyermek és óvodás korban bontakozik ki. Az önkifejezésre épülő, magától fejlődő rajzi folyamatot elsősorban Rhoda Kellogg amerikai gyermekrajz kutató és a magam vizsgálatai alapján értelmeztem, párhuzamba állítottam a legújabb csecsemőkutatásokon alapuló szelf-fejlődési elméletekkel, különösen Daniel N. Stern, Peter Fonagy pszichiáterek átfogó elméleteivel. Régen a felnőtt korúaknál a népművészetben, a törzsi művészetben, az ősi művészetekben élt tovább. Sajnos mai tömegkultúránk hamis sugallatai és az életkori sajátosságokat figyelembe nem vevő, helytelen közoktatási gyakorlat hatására, az iskolás korban fokozatosan eltűnik ez a képesség, felnőtté válva bekövetkezik a rajzi törés jelensége. Azonban szerencsére ez a képesség nem tűnik el az emberből, hanem visszahúzódik a lélek mélyére. A képi kifejezés, az alkotó képesség gátlódik, a természetes belső képzetvilág elfojtódik, a tudattalan mélyére száműződik, az ábrázolás görcsös lesz, kifejezőerőben elsilányodik, bekövetkezik a rajzi törés jelensége.
Az alkotóműhely-foglalkozásokon, olyan általam kifejlesztett rajzpedagógiai, művészetterápiás módszerekkel dolgozunk, amelyek képesek az eredendő kifejezésmódot, a belső látást újból előhívni, az alkotóképességet és az önkifejezést elfojtó gátlásokat felszabadítani. A módszer egy ősi, ezer évvel ezelőtti kínai rajzpedagógiai eljárásra épül. Különböző természeti formák, árnyékait vetítem ki hívóképként. Az így előhívott belső látás segítségével először a személyiség rejtett világa fogalmazódik meg, rajzi személyes mítoszok formájában. Az ősképek segítségével meg tudják fogalmazni és felismerni önmaguk belső világát, amely képes a bennük lévő feszítő szorongást előidéző lelki traumákat előhívni, hogy azt a képzőművészet nemes eszközeivel szimbolikusan megjeleníteni tudják, mely segítségével fel tudják dolgozni akár tudattalan problémáikat nonverbális eszközökkel.
A magyar és a keleti népművészet formavilága, díszítőmotívumai nem a természeti látványt ábrázolják, hanem azt átírják költői módon. A mindennapjait a természetben élő emberben a természeti formaélmények absztrakcióvá váltak, belőlük belső képzetek jöttek létre. Ezért régóta alkalmazok hívóképként magyar és üzbég népművészeti motívumokat módszeremben. A népművészet formavilágának vizuális nyelvi gondolkozásmódjára jellemző, hogy leképezi a természet és a benne élő ember szorosan egymásba kapcsolódó testi-lelki folyamatait. Ez a költőien megjelenített kifejezésmód alkalmas arra, hogy segítségével olyan folyamatokat éljünk át, amelyben összefüggnek, szervesen egymásra épülnek a dolgok; illetve önkifejező módú feldolgozásán keresztül segítheti a személyiség integrálását, önvalónk megtalálását, énünk szerves megélését. A természet éves változásrendje akkor is hat az emberek pszichéjére, még ha a főképpen mesterséges világban élő mai emberek ezt nem igazán veszik észre. Ugyanakkor a természet örökösen megújuló folyamatait a művészet eszközeivel antropomorf-szimbolikus módon megjeleníteni is lehet, így ez által újból tudnak hozzá kapcsolódni. Az alkotó foglalkozásokon részt vevő gyerekek, fiatalok és felnőttek a népi motívumokat nem lemásolják, hanem azokat belülről átélve, értelmezve, tovább gondolva teremtik meg saját szimbolikus, metaforikus képi világukat, szabad feldolgozásként. Mivel a népművészeti formavilágot nem intellektuális művészek, hanem egyszerű emberek hozták létre, ezért hat könnyen a gyermekekre, serdülőkre, fiatalokra, végtelen számú variációs lehetőség adódik belőlük.
Elektronikusan letölthető módszertani kiadványaim (A mellékelt képek keletkezésének háttere az alábbi publikációkból részletesen megismerhető.):
Az eredendő kifejezésmód A művészet születése a kisgyermekben link
A lélek árnyképei A belső látást és az eredendő kifejezésmódot előhívó, projektív folyamatokra épülő művészetterápiás módszer link
A természet változásrendjére, a népművészet formakincsére épülő művészetterápiás és művészeti nevelési módszerlink
„Virágba borult csillagok” Népi motívumkincsünk üzenetének felhasználása a művészetterápiában és a vizuális nevelésben link
