(NEM) Középiskolás fokon I./II./III. - módszertani kiállítás és konferencia

A kiállítást és a hozzá kapcsolódó konferenciát a szakmai összetartozás, a helyi értékek felfedezésének igénye hozta létre Szegeden. A program egyéni kezdeményezésre, de intézményi támogatással valósult meg a kezdetektől fogva. A pedagógusképző kar (JGYPK), a Regionális Összművészeti Központ felismerte, hogy a rajztanárok támogatás a következő generációk sikerességének kulcsa, így a rendezvény jövője is biztosított.

A KEZDETI ELKÉPZELÉS:

Egy olyan kiállítást szerettünk volna létrehozni, …

  • amely a középiskolás és az általános iskolás korosztályról szól. Nem (csak) a művészetoktatásról, nem (csak) a művészpalántákról, hanem azokról az átlagos ifjakról, akik a közintézményekben ott ülnek a vizuális kultúra, művészeti órákon, és szeretnek alkotni.
  • ahol minden szegedi és Szeged környékén tanító kolléga megmutathatja azt, hogy a mai viszonyok között mit tud kihozni diákjaiból 45 perces időkeretben, sokszor felszerelés és megfelelő eszközök nélkül.
  • ahol megláthatjuk, hogy melyik kolléga, milyen szemlélettel tanítja ezt a nagyszerű tantárgyat.
  • amelyen kiderül, hogy mely iskolákban létezik még egyáltalán vizuális nevelés, esetleg szakkör, felzárkóztatás vagy tehetséggondozás.
  • ahol nem verseng senki egymással, nem rivalizál azon, hogy melyik a jobb iskola, vagy melyik a legjobb alkotás.
  • amely apropóján szakmai kapcsolatokat keresünk és építünk egymással, mert kell egy hely, ahol végre megismerhetjük egymást és tapasztalatot cserélhetünk mi, a vizuális kultúrát oktatók.
  • ami nem mindig másokról, hanem rólunk, helyiekről, a szegediekről és Szeged környékiekről szól.

A MEGVALÓSULÁS:

Az SZTE JGYPK Rajz-művészettörténet Tanszéke kezdetektől mellénk állva kiállítási teret biztosít módszertani anyagaink, tablóink számára. A szegedi REÖK és a szegedi MMA pedig a szakmai konferenciák helyszínét teszi méltóságteljessé.

2020-ig 3 alkalommal megvalósult rendezvény kiállításain több mint 40 általános és középiskola vett részt, a konferencia előadásain pedig 37 előadó, gyakorló pedagógus osztotta meg a közönséggel szakmai tapasztalatait.

Az arculatot Egervölgyi Lilla grafikus tervezi, a szervezést Fiedler Judit (MROE) irányítja.

TÉMÁINK:

2018 - Szabadon választott jó gyakorlatok bemutatása (kiállítás és konferencia)
2019 - Az épített tér (kiállítás és konferencia)
2020 - A vizuális kultúra és a tudományok kapcsolata (kiállítás és konferencia)

2018-04-27 - 2020-02-15 09:00