Balogh Jenő Emlékkonferencia

Szakmai identitásunk kialakulásához szükség van a szakmánk múltjának ismeretére. Sajnos, ez a terület nemigen szerepel a pedagógusképző intézmények kötelező tantárgyai között. A fiatal rajztanár generációk csak az idősebb kollégák történeteiből tudhatják, hogy volt, mint volt régen. A hagyományainkat megőrző, mégis időről időre megújuló tantárgyunk arcát frissebbre, fiatalabbra rajzoló, kiemelkedő rajztanár egyéniségekről nincsenek leírások. (Viz.kult.újság, Életmű sorozat, FZ)

"Azokhoz szóltam, akik nem akarják megadni magukat a mind középszerűbbé váló szórakoztatási „iparnak”, akik tudják, érzik, hogy ez a (lassan intézményesített) középszerűség „a szép gondolat, a nemes időtöltés, a környezet harmóniája” ellen hat.” (Balogh Jenő)

Balogh Jenő (1915–2000) festőművész, a Magyar Pedagógiai Társaság Vizuális Nevelési Szakosztályának alapító elnöke, a Művész Szakszervezetek Központi vezetőségének elnökségi tagja.Tantárgyunk 1945 utáni történetének egyik kiemelkedő egyénisége volt a mai Képzőművészeti Egyetem, a hajdani Képzőművészeti Főiskola egykori tanszékvezető egyetemi tanára,
1967-ben SZOT díjjal, majd 1985- ben a Szocialista Magyarország érdemrenddel ismerték el munkáját. (MPT Emlékezetbizottság 2013.) Módszertanelmélet alkotóként, a rajztanárképzésben szemléletformáló tanárként, tankönyvíróként, szakmai és ismeretterjesztő cikkek, televíziós és rádiós ismeretterjesztő műsorok szerzőjeként, szakmai konferenciák és kiállítások szervezőjeként, valamint közéleti személyiségként egyaránt jelentős munkát végzett. Neve a rajztanár képzéssel és a rajztanár-továbbképzéssel is szorosan összeforrt. Tevékeny életét először a Horthy-rendszer, majd a Rákosi-éra, később a Kádár-korszak és végül a Rendszerváltás gazdasági-politikai berendezkedése befolyásolta. Mindegyikhez tudott alkalmazkodni, mindegyikben képes volt alkotni.... (FZ)

A Fabulya Zoltánné által feldolgozott, Balogh Jenő életét és munkásságát bemutató, 3 részes publikáció elérhető a Vizuális kultúra újság oldalán:itt

Balogh Jenő személyes hangvételű, baráti emlékezete elérhető Szűcs István Miklós honlapján : itt

2016-07-02 - 2016-07-06