Bernáth Elek díj

Bernáth Elek festőművész emlékére és tiszteletére 2000-ben alapított díj, mely a MROE és a ZÁNKAI GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI CENTRUM (GYIC) - később ZÁNKA ÚJ NEMZEDÉK KÖZPONT - közös elhatározásából a tehetséggondozó munka elismerésére született.

A "Bernáth Elek" Emlékérem alkotója Szabó Gábor szobrászművész.

A1998-ban elhunyt Bernáth Elek tanulmányait a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán végezte. 1985: „Gyermekekért” díjjal tüntették ki. Művészi munkásságán kívül jelentős és fontos a pedagógiai tevékenysége. Sokat tett az iskolai rajztanítás fejlődése érdekében. Sokszor vett részt gyermekek számára meghirdetett képzőművészeti versenyek, pályázatok létrehozásában, a beérkezett pályaművek zsűrizésében. 1973-ban megalapította a zánkai Gyermekalkotások Galériáját az akkori Úttörőszövetség döntésével. Helyét a Zánkai Úttörővárosban kapta.

A díj a festőművész és művészetpedagógus emlékére, a 2000. évben került megalapításra, majd a galéria felszámolásakor megszűnt (2020). Az ott archivált hatalmas diákalkotások gyűjteménye Bene Kinga gondozásában a budapesti " Pedagógiai Könyvtárba" került át .

2001

Katona Kata

2003

Szabó Gábor

2005

Szalay József

2006

Pressingné Asztalos Mária

2007

Krebsné Tuska Zsuzsa

2008

Bene Kinga

2009

Szekeres Károly

2010

Pázmány Ágnes

2011

Gáll Mariann

2012

Dr. Leitner Sándor

2020

dr. Trencsényi László